A szelénhiány szerepet játszik a következő betegségek kialakulásában: Keshan-betegség (endémiás cardiomyopathia), az atópiás asztma, a Kasin-Beck-betegség (endémiás deformáló arthritis), a koronáriabetegségek (itt direkt összefüggés van az alacsony szelénszinttel), az AIDS (itt az alacsony szelénszint összefügg a betegség gyors progressziójával), a spontán abortusz, a psoriasis (itt a betegség súlyossága és tartama összefügg a csökkent Se-szinttel), egyes bőrdaganatok (abnormálisan alacsony Se-szérumszintet tapasztaltak malignus melanomában és T-sejtes lymphomában), valamint az ödémás kreténizmus kialakulásában.
A szelénpótlás hatásai az emberi betegségek előfordulására: csökken a daganatos betegségek előfordulása (gastrointestinalis tumorok, prosztata- és tüdőrák), fokozódik a spermiumok motilitása, valamint csökken az UV fény hatására létrejövő lipidperoxidáció (Beck & Levander, 1997; Thilly et al., 1993).
A szelén képes
a kadmium vagy higany mérgező hatását csökkenteni (Sasakura &
Suzuki, 1998). Azonban a legjelentősebb
kutatások a szelénnel kapcsolatosan a rákmegelőző hatására fókuszálnak
(Combs & Gray, 1998).
Az első legfontosabb ilyen tanulmány a Clark-féle tanulmány volt
1996-ban, melyben bebizonyították,
hogy 200 μg
Se/nap (szeléndúsított élesztő formájában) fogyasztása szignifikánsan csökkenti
a nem-melanoma típusú daganatos megbetegedések számát. A rákmegelőző
hatás a glutation-peroxidáz enzimen
keresztül
illetve közvetlen antioxidáns tulajdonságok miatt valósul meg. Számos
bizonyíték támasztja alá azt a tényt, hogy
a szelén antikarcinogén aktivitását leginkább a szerves módosulatain
keresztül fejti ki.
Egy átlagos felnőtt számára 80-150 μg szelén fogyasztása ajánlott naponta az irodalom szerint. Az FDA által javasolt napi szelén-bevitel 70 kg-os felnőtt szervezetre számolva 350 μg (RfD: reference dose for selenium). A fentiekből számolva napi 200 μg szelénutánpótlásra volna szükség, miáltal a napi szelénbevitel egy átlagos felnőtt szervezetben 280-350 μg-ra emelkedhetne. Hangsúlyozandó, hogy az RfD érték egy olyan becsült számadat, mely „belefoglalja természetesen a kritikus, érzékeny alcsoportokat is és a számolt mennyiség hosszú távú fogyasztásával is kizárható az egészségkárosodás kockázata”. E definíció kapcsán bizonyítást nyert, hogy még a hosszú távon fogyasztott 750-850 μg napi szelénmennyiség sem okozott mellékhatásokat. Egészségkárosító hatásokért felelős napi szelénbevitel 1540 ± 653 μg napi szelénfogyasztás esetén mutatkozott, de csak és kizárólag abban az esetben, ha ez a mennyiség több hónapon keresztül fogyasztották.
Ezáltal tehát
többszörösen biztonságosnak mondható a 200 μg napi szelénfogyasztás felnőttek esetében,
még akkor is, ha néhányszor e mennyiség többszörösét is elfogyasztjuk
(FDA, 2000).
Az átlag fogyasztó számára a szelén létfontosságú mikroelem volta csak az 1970-es évek végére vált egyértelművé. Számos ország – köztük az Egyesült Királyság, Új-Zéland és Finnország – vezetése szembesült a ténnyel: a lakosság átlagos szelénbevitele jóval elmarad az optimálisnak tekintett észak-amerikai szinttől és mindez súlyos egészségügyi kockázatot rejt magában. A megoldás országonként más és más formát öltött: míg Finnországban és Új-Zéland szelén hiányos vidékein bevezették a szeléntartalmú műtrágyák használatát, addig az Egyesült Királyságban sajtóközlemények útján bíztatták a lakosságot táplálék-kiegészítők és a közismerten nagy szeléntartalmú brazil dió fogyasztására (Ogra et al., 2004; Reilly, 1996).
Számos kísérlet történt a szelén természetes módon való utánpótlásának megoldására. Ennek eredményeképpen szelénes táptalajon nevelt élesztők, majd az ezzel készített élelmiszerek (kenyér, joghurt stb.) jelentek meg a piacon. Az élesztő nagyon jó alanynak bizonyult a kísérletekben, nem csak azért, mert gyorsan előállítható hanem azért is, mert bizonyítottan képes a szerves formájú szelén akkumulációjára. Számtalan állatkísérlet bizonyította, hogy a szelénes élesztő tartalmaz egy un. 3-as faktort, mely hatásos antioxidáns és rákmegelőző tulajdonságokkal rendelkezik. Bár a 3-as faktort, mint vegyületet mindmáig nem sikerült azonosítani, kiderült, hogy a kedvező hatás az élesztőben előforduló SeMet-nak tulajdonítható. Az 1970-es években már kereskedelmi forgalomba került az első ’nagy szeléntartalmú élesztő’. Manapság a szeléndúsított táplálék-kiegészítőkhöz alkalmazott ’szelénes élesztő’ átlagban 1000-2000 μg/g szelént tartalmaz.
1983-ban a ’szelénes
élesztőt’, mint szelénforrást választották
egy nagyszabású rákmegelőző program
alanyának
(Rayman, 2005). Kiderült, hogy napi 200 μg szelénutánpótlás szignifikánsan csökkenti
a prosztata-, tüdő- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát.