Toxikus fémek a cigarettában és a füstben.
A dohánynövény- sok más mérgező anyag mellett- jelentős mennyiségben gyűjti a kadmiumot, így az aktív, de egyidejűleg a „passzív” dohányosok szervezetébe is sok kadmium kerülhet be, amely az amúgy is mérgező hatású füstöt (KARUZO YOKOHOMA et al. 2000; HARTWELL et al. 1983.) az egészségre még károsabbá teszi. Ha a dohányosok szervezetében kellő mennyiségű és könnyen mobilizálható kalcium vagy elegendő cink és szelén van, a mérgező hatás kevésbé veszélyes lehet.
1 cigaretta elszívásakor akár 2-3 µg Cd is bejuthat az emberi szervezetbe. Ez pedig erős dohányosok esetében elérheti a napi 20- 50 mg mennyiséget is, ami a WHO egyik speciális kiadványa szerint már komoly mérgezési veszélyt jelent (CHIBA,M. et al. 1997.).
Számos felmérés alapján megállapítható, hogy a dohányosok szervezetében magasabb koncentrációban mutatható ki (LARS, 2003) a két legtoxikusabb nehézfém: a kadmium és az ólom. Ezek a fémek felhalmozódnak a szervezetben, súlyos károkat okoznak az anyagcsere- folyamatokban.
Visszatérve a dohánynövényre, nagy mennyiségű kadmiumot képes felvenni anélkül, hogy toxicitási tüneteket mutatna. Számos kutatás folyt a dohány növények toxikus fémion tartalmával kapcsolatban. Figyelemre méltó MacLean kísérlete, aki 10 különböző növény kadmium felvételét vizsgálva megállapítja, hogy- bár a növények általában a felvett kadmiumot a gyökérben halmozzák fel- a dohány növény több kadmiumot koncentrál a leveleiben (0,49- 11,57 µg/g), mint a gyökerében (0,42- 5,54µg/g) (MACLEAN, 1976). Ez nagy probléma, hiszen éppen a levelek feldolgozása a lényeges a cigarettagyártásban.
A szerző az elemek interakciójára is rámutat, ugyanis a talaj kadmium tartalmának növekedésével nemcsak a kadmium, hanem a cink felvétele is nő.
Megfigyelték továbbá azt is, hogy a dohánynövény az ólmot is nagyobb mennyiségben képes felvenni anélkül, hogy mérgezési tünetek jelennének meg. A talaj ólomtartalma és a dohánylevél ólomtartalma között exponenciális kapcsolat mutatható ki (VERESOGLOU et al., 1987). Az abszorbeált ólom jelentős része a levelekben rakódik le, ahol gátolja a fotoszintézist és a légzést.
A kadmium abszorbciója és visszatartása szoros kapcsolatban van a szervezet vas-státuszával. Kimutatták, hogy a kor előrehaladtával a szervezet vastartalékai csökkennek, ezzel ellentétben nő a kadmium felvétele (BUNKER, 1884).
A cink és a kadmium interakciójának vizsgálata során kimutatták, hogy pótlólagos cinkadagolással csökkenteni lehet a szövetek kadmium terhelését, és bizonyos kóros elváltozások visszafordíthatóak (REDDY et al., 1987).
Az is bizonyítottá vált, hogy cinkpótlással csökkenthető a kadmium- koncentráció a herékben, ezáltal megelőzhető a sperma mozgékonyságának csökkentése, amit a kadmium terhelés vált ki (KING et al., 1998).
A kadmium visszatartása a szövetekben erősen függ a kadmium- metallothionein komplex képződésétől. A metallothionein képződést – a kadmium mellett- olyan esszenciális elemek is indukálják, mint a cink és a réz.
A kadmium- bár a legtöbb szervben kimutatható- leginkább a vesében akkumulálódik (MUSSALO et al. 1986).
A kadmium egészségkárosító
hatása az alábbiakban foglalható össze:
- A kadmium vesekárosító hatása a tubulusok diszfunkciójában jelentkezik. Egyes komponensek visszaszívásában zavar keletkezik, melynek eredményeképpen aminosavuria, proteinuria, foszfáturia glükózuria és alakul ki. Az is bizonyított, hogy a kadmium egészségkárosító hatásának az egyik legkorábbi jele az alacsony molekulatömegű fehérjék ürítése (NOGAWA et al., 1979).
- A kadmium vesekárosító hatásának következménye, hogy a kalcium túlzott mértékben kiürül a szervezetből. Mint tudjuk, az osteoporosis és osteomalachia a kalcium-veszteség eredményeképpen alakul ki., Intenzív fájdalom kíséri a csontozat változását, deformálódását (itai-itai kór).
- A legtöbb szerző véleménye megegyezik abban, hogy a kadmium leginkább a vesére nézve mérgező. Bizonyos szerzők arról számolnak be, hogy a kadmium már alacsonyabb koncentráció esetén jóval komolyabb károsodást okoz a szívben, mint a vesében, ugyanis olyan antioxidáns enzimek aktivitását csökkenti, mint a szuperoxid-dizmutáz és glutation-peroxidáz (JAMALL et al., 1989).
- A kadmium belélegzése irritációt és akut gyulladásos reakciót vált ki a légutakban és a tüdőben. A terhelés hosszabb ideig való fennállása akut hörgőhurutot és tüdőgyulladást okozhat.
- Vashiányos anémia alakulhat ki abban az esetben, ha a szervezetbe a tápcsatornán keresztül bejutó kadmium koncentrációja magas (SCHAFFER & FORTH, 1985). Ennek az a magyarázata, hogy a vas és a kadmium verseng a nyálkahártya transzport-fehérjéinek kötőhelyeiért, így magasabb kadmium-koncentrációnál csökken a vas felszívódása.
- Számos állatkísérlet „bizonyította” a belélegzett kadmium karcinogén hatását (BERDÖRSTER & COX, 1990). Azonban az eredményeket óvatosan kell értelmezni, hiszen ebben az esetben is nehéz más légszennyező anyag hatását kizárni.
- A kadmium olyan biokémiai változásokat okoz a méhlepényben, melynek következményeképpen működési zavarok keletkeznek (például a véráramlásban) (DANIELSSON & DENCKER, 1984). Nem lesz megfelelő a magzat tápanyagellátása, ezért fejlődése visszamarad, születési súlya alacsonyabb lesz (KUHNERT et al., 1987).
- Rágcsálók szervezetében kimutatták, hogy míg a placenta ki nem alakul, átjut a kadmium az embrió szervezetébe (COPIUS PEEREBOOM-STEGMAN, 1987). Ez az időszak kritikus a legtöbb szerv fejlődése szempontjából, ezért számolni lehet a kadmium teratogén hatásával.
A FAO/WHO ajánlása alapján maximum heti 7 µg/ttkg kadmium lenne a tolerálható érték. Huszonnégy országra kiterjedő felmérés azt mutatja, hogy átlagosan hetente 0,9-7 µg/ttkg kadmium kerül a szervezetbe (JELINEK, 1992).