Az ólom felszívódását és visszatartását számos körülmény befolyásolja, főként az esszenciális elemekkel történő interakciója. Kimutatták, hogy a vashiányos páciensek vérében magasabb ólom-koncentráció mérhető (MARCUS & SCHWARTZ, 1987).

Az emberi szervezetbe kerülő ólom több szervünket károsítja, illetve zavart kelt működésükben (HARTWELL et al. 1983.).

·     A letargia, szédülés, koncentráció-zavarok, melyek az ólom központi idegrendszerre gyakorolt hatását tükrözik, már viszonylag korán jelentkező tünetek. Már igen alacsony ólom koncentráció képes tartósan károsítani az idegrendszert (mentális retardáció, epilepszia, ideggyengeség).

·      Az ólommérgezéses-anémia két okai lehetnek: az ólom lecsökkenti az eritrociták élettartamát, és zavart kelt a hem-szintézisben. Az enzimműködés zavara következtében olyan eritrociták képződnek, melyek cink-protoporfirint tartalmaznak. Ezek intenzív fluorescens tulajdonságuk révén biokémiai indikátorai az ólommérgezésnek.

·      Az ólommérgezés komoly terhelés jelent a vese számára. Kisebb mértékű (és rövid idejű) ólomterhelés esetén reverzibilis a vesetubulusok diszfunkciója. Súlyosabb esetben, ha folyamatosan magas ólom-koncentrációnak van kitéve az egyén (például munkavégzése során), visszafordíthatatlan károsodás, krónikus vesebaj alakul ki.

·      Szignifikáns kapcsolatot mutattak ki a vér ólom szintjének növekedése, illetve a vérnyomás emelkedése között (TYROLER, 1988).

·        Az ólom károsítja a reproduktív szerveket, súlyos esetben akár sterilitáshoz is vezethet. Olyan férfiaknál, akik munkahelyükön magas ólom-koncentrációnak voltak kitéve, kimutatták, hogy csökken a spermiumok száma, mozgékonysága, és morfológiai változások is bekövetkeznek (COPIUS PEEREBOOM-STEGMAN, 1987). A terhesség folyamán a magas ólomterhelés növeli a vetélés, a magzati morbiditás és mortalitás veszélyét. Az ólom teratogén hatását is megfigyelték kísérleti állatokban.

A FAO/WHO ajánlása alapján a heti ólombevitel nem haladja meg 25 µg/ttkg értéket. 26 országra kiterjedő felmérés azt mutatja, hogy átlagosan hetente 2-64 µg/ttkg ólom kerül a szervezetbe (KOSTIAL, 1978).

Mussalo-Rauhamaa és munkatársai megállapításai szerint a cigarettákban mért átlagos ólomtartalom 2,4 µg/g, melynek 6 %-a jut át a füstbe (MUSSALO-RAUHAMAA et al., 1986).

Nitsch és munkatársai a főfüst részecskefázisában átlagosan 52 ng/cigaretta ólomtartalmat mértek, gázfázisában pedig 41 ng/cigaretta értéket kaptak (NITSCH et al., 1991).Százalékos megoszlásban ez annyit jelent, hogy a kiindulási ólomtartalom 5,6 %-a jut át a főfüst részecskefázisába, és 4,4 %-a a gázfázisába. A mellékfüstöt vizsgálva a szerzők magasabb koncentrációban mutatták ki az ólmot (197 ng/cigaretta), a kiindulási ólomtartalom 21,1 %-a jutott át ide.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a dohányzók vérében az ólom koncentrációja is magasabb, mint nem-dohányzók vérében (QUINN & DEVES, 1987). Természetesen a szülők dohányzása jelentős mértékben befolyásolja gyermekeik vérében mérhető ólom-koncentrációt: 30 µg/l a nem-dohányzó szülők gyermekei vérében mérhető átlagos ólomtartalom, és 47 µg/l, ha mindkét szülő dohányzik (ANDREN, 1988).